B.A.P : DaeHyun & YoungJae - A kávézó

DaeHyun POV:

Épp az előbb jelentette be a főnök, hogy lesz egy új tagunk a kávézóban. Valahogy ez nem meglepő a számomra. Mindig jönnek mennek az új tagok. Neki se adok egy hónapnál többet és már lép is. Már lassan egy éve a pincére vagyok ennek a kávézónak szóval tudom, hogy mi a dörgés.
- Örvendek a találkozásnak. Yoo YoungJae vagyok. - mutatkozott be illendően.
Hmmm elég fiatal és méghozzá sármos is. Jó kis préda lesz! - haraptam be alsó ajkamat.
-Nehogy rámássz erre a fiúra! - súgta oda munkatársam. -  A végén még elűzöd őt! - nevette el magát. Na ez a mások...meleg vagyok és a munkatársaim nagy része ezt tudja is, de szerencsémre elég kedves emberek így nem közösítettek ki. Ezért hálát is adtam az istennek.
Ha jobban megnézem az új jövevényt lehet, hogy hamarabb fog távozni, mint azt én képzeltem. Imádnivalóan néz ki és az azok a formás popsik! Ajajaj, megint rabja lettem egy jött-ment srácnak - csaptam homlokomra. Attól tartok, hogy ismét sok lesz a női vendégeink, de sebaj legalább több lesz a fizetés...egy kicsivel.

A mai műszakom is lejárt és már megint este van. Szuper. Hazamegyek, lezuhanyzok aztán alszok, majd mikor felkelek kezdődik minden előröl.
-Dae, mi megyünk! Jó éjt!
-Oks, jó éjt skacok! - köszöntem el szeretett munkatársaimtól akiket hamarosan újból látok...
Végül megint én marattam utoljára vagyis azt hittem. Az újoncka még mindig itt tengeti idejét.
-Kivel chat-telsz? - ültem le fiatal munkatársam melle.
-Ööö...izé, csak a barátnőmmel. - borult pírba arca. Na ne már van barátnője. Basszus...
-Oh, szóval már van barátnőd. Mióta vagytok együtt? - lehet, hogy nem ezzel kellene egyből letámadnom, de furdal a kíváncsiság.
-Hát ő csak olyan haver barátnő. - nevette el magát kínosan. - Vele is csak kényszerből beszélek.
-Miért? - tettem fel újabb kérdésemet.
- Neki köszönhetem, hogy itt kaptam melót. Még csak most költöztem Szöul-ba szóval kell a meló. - mosolygott rám...Úristen ez az ártatlan mosoly! Teljesen belehabarodtam!
-És merre laksz? - álltam fel mellőle és vállamra vettem táskámat azzal a céllal, hogy én most haza húzok, de ha mázlim van akkor haza tudom kísérni YoungJae-t.
-Az alsó utcai tömbökben. - tette el telefonját, majd majd ő i összepakolta cuccait.
-Bingó! - szóltam el magamat.
-Tessék? - amilyen lendülettel felém fordult, olyan erővel vágott orrba. - Oh, bocsánat nem akartam! Jól vagy? - kezdte el vizsgálni az orromat, vagyis csak akarta. Kezemet egyből odakaptam a fájdalomtól, mint egy normális ember.
-Persze, jól vagyok...csak egy kicsit fáj! - vettem el kezemet.
-Te jó ég! Neked vérzik az orrod! - sikított fel, majd elkezdett kutakodni táskájában. Gondolom zsebkendőt keresett, amit meg is talált. - Tessék, fogd oda! - nyomta orrom alá a zsepit.
-Mi történt? - rontott be a főnök, aki valószínűleg a sikításra lett figyelmes.
-Semmi, csak egy aprócska baleset. - számoltam be a főnöknek orrhangon.
-Sajnálom az én hibám volt! - hajolt meg mélyen YoungJae a főnök előtt.
-Miért tőlem kérsz bocsánatot? - nevette el magát, amin meglepődött a fiatal újonc. - Nem tudom, hogy mondták-e már neked, de elég jól nevelt vagy fiam! - csapott YoungJae vállára, majd távozott.
-Áh, asszem elállt a vérzés. - szakítottam meg a néma csönd muzsikáját.
-Hála az égnek és tényleg nagyon sajnálom! - hajolt meg előttem is.
-Rá se ránts! - legyintettem - Túlélem! Na menjünk haza! - majd újból vállamra vettem táskámat.
-Rendben. - ült vigyor az arcára, majd végre elindultunk haza.
Amint kiléptünk az ajtón egyből beleszippantottam a kellemes esti szellőbe. Valahogy mindig megnyugtat.
-Ja amúgy Jung DaeHyun vagyok, de csak szólíts Dae-nak. - mutattam egy halvány mosolyt felé.
-Mint már tudod én YoungJae vagyok, de jobban szeretem , ha csak Jae-nak hívnak! - mutatott egy őszinte mosolyt felém, amibe teljesen szerelembe estem. Hogy lehet valaki ilyen cuki? És..aaah nem fogom mellette kibírni! Előbb vagy utóbb rá fogok mászni...
Öt perc séta után haza is értünk.
-Na én itt lakok. - érkeztünk meg a tömb elé. - Köszönöm, hogy haza kísértél! - mosolygott tovább, mint egy kisgyerek. Annyira kis husi azokkal az ajkakkal.
-Én is ebben a tömbben lakom. - mosolyogtam rá. Igazából engem is meglepett. Nem számítottam rá, hogy még egy tömbben fogunk lakni.
-Tényleg? Szuper! - nevette el magát. - Én a másodikon lakok!
-Én a negyediken a legfelső emeleten. - sóhajtottam nagyot. Mindig olyan fárasztó felmászni a negyedikre meló után, ráadásul este. Lassabb vagyok mint egy csiga, sőt egyszer már el is aludtam út közben...Na az igazán ciki volt!
-Nem jössz át egy kicsit? Megünnepeljük, hogy kaptál munkát. - vetettem fel az ötletem.
-Hát nem nagyon bírom az alkoholt. - pillantott félre kínosan.
-Akkor csak egy sörre gyere fel. Attól aztán végképp nem lehet berúgni. - nevettem el magam
-Na jó. - egyezett bele kis tervembe. Mint mindig most se volt újdonság az tőlem, hogy fél órába telt mire lapos kúszásban felmásztam a lépcsőn.
-Te aztán lassú vagy. - nevette el magát. Ez a kis nevetés a szívemnek ártott a legjobban...annyira kis édes a nevetése!
- Pssszt! Én mindig ilyen lassú vagyok! - pisszegtem le. - Na megérkeztünk! - nyitottam ki az ajtót, új szemek elé tártam a...rumlis házamat? Basszus nem csináltam rendet! De nem mintha az én szokásom az lenne, hogy gyönyörű rendet tartsak. Én csak aludni járok haza...
-Egy kicsit kupi van, de mindjárt rendet csinálok. - dobtam le cuccaimat a kanapéra.
-Csak nyugodtan. - szólalt meg mögülem egy halk hang.
-Mi van? Nem mersz bejönni? - nevettem el magam YoungJae-n aki még mindig az ajtót őrizte. - Na, gyere már! - szerencsére nem nekem kellett berángatnom, hanem magától is bejött. - Érezd otthon magad! - léptem ki a konyhából két doboz sörrel.  - Remélem szereted a citromos-t mert nekem csak olyanom van. - tettem le a hűtött italokat a nappaliban lévő kis asztalra.
-Csak azt. - nevette el magát.
-Oh, még az ízlésünk is egy. Ez remek! - mosolyodtam el, majd rutinosan levettem magamról a felsőt figyelmen kívül hagyva a kis vendégemet.
-Azta, de izmos vagy! - majd egy pillanat alatt elém termett és alhasamra simított. Na ez váratlanul ér és érzem, hogy kezd melegem lenni. Na neee! Én...én...én elpirultam! Neeee~ Sose szoktam zavarba esni! - Ahoz képest, hogy milyen lassan jöttél fel a lépcsőn azt hittem, hogy egy puhány, lusta emberke vagy. - simította meg ismét hasamat.
-Ha zavar visszavehetem a felsőmet. - vakartam meg tarkómat kínosan.
-Nehogy! Vagyis te döntésed. - fordította el zavartan a fejét és látszott, sőt hallatszott, hogy teljesen zavarba esett. Milyen kis aranyos... Szerencsére ez a kis szituáció nem befolyásolta az estének. Boldogan iszogattuk a sörünket, bár Jae kezd egy kicsit furcsán viselkedni. Mintha részeg lenne.
-Jae, jól vagy? - kérdeztem rá, hátha csak én tévedek.
-Persze édes, mi baj lehet? - kezdett el felém kúszni. Természetesen mindketten a földön ültünk, mert miért is ne így elég hamar rám tudott mászni.
-Hát, csak annyi, hogy te részeg vagy! - én nem vagyok ellene ennek az egésznek, de nem mocskolnám be a kis lelkét szegény fiúnak. Egyre jobban kászálódott rám én meg próbáltam eltolni de valahogy most ő erősebbnek bizonyult mint én. Végül annyira rám mászott, hogy már teljesen vízszintesben éreztem magam természetesen Jae pedig felettem támaszkodott. Szemeim gyönyörű sötétbarna íriszein akadt meg. Még sose láttam ennél gyönyörűbb szempárt még sose lettem. Rabjává váltam! Se férfi se nő soha nem tudott így rabul ejteni csak a pillantásával. Gyönyörűbb, mint Davinchi festményei. Felbecsülhetetlen ékkövek!
-Dae...én azt hiszem, hogy szerelmes lettem! - jelentette ki mondandóját, ami igen csak meglepett, de az még jobban, hogy megcsókolt.
-Öööh...- alig tudtam megszólalni. Meg az ütő is megállt bennem. El se hiszem amit tett!
Pár másodperc elteltével eszmélt fel. Kezét ajkai elé kapta, gyorsan felpattant és azzal a mondattal távozott, hogy: "Most mennem kell!"
Mint minden ember ő is ezzel az egyszerű mondattal lépet le. Vajon fogom még látni?

Másnap nyűgösen mentem melóba. Sokkal fáradtabb voltam, mint bármelyik másik napon....
Az óra mutató a nyolcasra ért. Kezdődhet a tíz órás meló és YoungJae sehol. Ettől féltem...tudtam, hogy nem fog jönni.
-Na mi van az újonccal? Elijesztetted? - csapott vállamra legidősebb munkatársam.
-Én...nem tudom. - válaszoltam fúl lehangoltan. Mi ütött belém.
-Na, csak vicceltem!
Inkább elvonultam és vártam az első embereket akik belépnek a kávézóba. Első vendégein egy párocska volt. Friss szerelmesek. Nagyon látszott rajtuk...Oda meg vissza voltak egymásért...Fújj. Felvettem a rendelésüket, majd pár perc múlva én is szolgáltam ki őket. Vagyis csak akartam. Egy szeleburdi kölyök belém rohant és, hogy még nagyobb szerencsém legyen fel is lökött. A forró kávé és kapucsínó mind rám ömlött, ami nem volt valami kellemes érzés.
-Aish! Vigyázhatnál jobban is te idióta! - ordítottam le fejét, de hamar megbántam. Ez a szeleburdi kölyök YoungJae volt.
-Sajnálom! - hajolt meg és rám pillantott. - Tényleg nagyon sajnálom! - hajolt meg újból. Nem szóltam semmit, csak összeszedtem a törött csészéket, majd felálltam.
-Majd én feltörlök. - jelent meg kollégám.
-Köszi - siettem be gyorsan a konyhába, hogy letegyem a törött csészéket és , hogy gyorsan átöltözzek, ám a főnök irodája előtt megálltam. Hallottam, hogy ép üvöltözik valakivel ám hamar leesett.
-Elkéstél és ráadásul még egy balesetet is okoztál! Nagyon felelőtlen vagy fiam! - ordított a friss jövevénnyel. -Nem az ő hibája volt! - rontottam be az ajtón! - Én voltam balfék, hogy felestem egy székben. Ő csak egy áldozat volt! - határozott szavakat használva próbáltam védeni YoungJae-t.
-Akkor is elkésett! - csapott az asztalra mérgében a főnök.
-Az is az én hibám! Tegnap este áthívtam és sokáig marasztaltam. Ezért aludt el! - néha félelmetes tud lenni a góri, de elszántam magam, hogy megvédem Jae-t.
-Ez nem kifogás! - ha így folytatja agyvérzést fog kapni! - De tudod mit, nem érdekel! Akkor vállald magadra az egészet! Nem rúgom ki, de neked fogom megvonni a fizetésedet!
-Rendben! - válaszoltam határozottan, majd fogtam meg YoungJae csuklóját és kivonszoltam a szobából ám az ajtó előtt el is engedtem.  Mindketten az öltöző felé vettük az irányt természetesen azért, hogy átöltözzünk. -Köszönöm és sajnálom! - nyögte ki pár szavát.
-Nem számít. - vontam meg vállamat, majd levettem koszos ingemet.
-Izé...amit tegnap mondtam azt komolyan gondoltam! - mondandója végén egyből rákaptam tekintetét és piros arcán akadt meg tekintetem. Ez tényleg komolyan gondolja.
-Mármint azt? - meg akartam bizonyosodni, hogy tényleg arra a dologra gondol-e.
-Igen...én tényleg szerelmes vagyok beléd! Az első pillanattól kezdve mióta megláttalak, csak téged akartalak! - takarta el arcát mondandója végén. Nem feleltem csak cselekedtem. Közelebb léptem hozzá, takaró arca elől elvettem a kezeit, majd kezemet végighúztam állvonalán.
 -Én is szeretlek! - mosolyodtam el, majd kezemet végigsimítottam oldalán. Átfogva derekát öleltem magamhoz és ráhajoltam puha ajkaira és érzékien megcsókoltam.